kéziszerszámok

Szerszámok, szerszám, kéziszerszám

Szerszámok, szerszám, kéziszerszám

A SZERSZÁMTERVEZÉS ALFÁJA ÉS OMEGÁJA!

2021. június 28. - Bence berendezések

A SZERSZÁMTERVEZÉS ALFÁJA ÉS OMEGÁJA!

 

A szerszámok használata egészen az őskorig nyúlik vissza, hiszen már az ősembernek is legalább kétféle szerszáma volt. Természetesen ezek felfedezése és használata akkoriban teljesen a véletlennek volt köszönhető. Manapság ennél már jóval tudatosabban és szakszerűbben történik a szerszámtervezés folyamata. Kíváncsi rá, hogyan?

Szerszámtervezés őseink idején
Az ősemberek tulajdonképpen két követ összeütve készítették el első szerszámaikat. A kalapácskő mellett a másik szerszámuk a tudósok által csak “svájci bicskának” nevezett szakóca volt.

Az ókorban élő mesteremberek legfontosabb eszköze az ár volt. Segítségével át tudták lyukasztani az állatbőrt és a fát is. Az ókori Egyiptomban már varrószerszámokat, halászati eszközöket és fegyvereket is használtak. Sőt, ismerték a húrral forgatott fúrót és az esztergapadot is.

A precíziós szerszámok kora
Ma már minden a rendelkezésünkre áll ahhoz, hogy modern precíziós szerszámokat tervezzünk és gyártsunk. Ennek első lépése a számítógépes szerszámtervezés, melynek során egy geometriai leírás vagy követelménylista alapján, számítógépen történik a kívánt szerszám megtervezése. A legyártott prototípust ellenőrzik és kiértékelik, hogy megfelelően működik-e.

Mivel a precíziós szerszámok nagy pontosságúak, segítségükkel a sorozatgyártás során a hibalehetőségek és a selejtmennyiség nagymértékben csökken. Mielőtt elindulna a sorozatgyártás, még történik egy nullszéria gyártás is. Ha ennek az eredménye is megfelelő, a szerszám alkalmas nagy mennyiségű sorozatok gyártására is.

 

1. https://bit.ly/2Ve7UMz

2. https://bit.ly/36j3uWS

3. https://bit.ly/3xmxYDh

4. https://bit.ly/3ytmMFe

5. https://bit.ly/2SNPMIq

A bejegyzés trackback címe:

https://keziszerszam.blog.hu/api/trackback/id/tr1816607014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása